Háttér: A pribimális tibialis csat töréseket gyakran “trambulin töréseknek” nevezik, de a mechanizmusok változatosabbak.
Célkitűzés: A trambulin vagy a kidobó etiológia gyakoriságának felmérése a proximális sípcsont csatos törésével járó gyermekek körében, a demográfiai adatok, az alternatív etiológiák és a törési minták jellemzése.
Anyagok és módszerek: A gyermekek mechanizmusainak, életkorának és nemének retrospektív áttekintését végeztük röntgenfelvételekkel, amelyeket 2010 és 2016 között proximális sípcsonti csattörésként értelmeztünk. az elülső gombóc deformitása és a törés ferde kiterjesztése a fizisz felé. Vizsgáltuk a demográfia, az etiológia és a törés megjelenése közötti összefüggéseket a varianciaanalízis és a chi-square / Fisher pontos tesztek segítségével.
Eredmények: 145 vizsgát azonosítottunk, amelyeket pribimális tibialis csat törésként értelmezünk (medián életkor 34 hónap, 64% lány). A pattogó felület volt a leggyakoribb mechanizmus (44%), és ezeknek az eseteknek a 80% -a több emberről számolt be a pattogó felületen. A zuhanások voltak a második leggyakoribb mechanizmus (30%). A pattogás közben megsérült gyermekek idősebbek voltak (medián 41 hónap), mint mások (medián 21 hónap, P < 0,005), és valószínűbb, hogy a törés ferdén meghosszabbodott a fizisz felé (P < 0,05). A csat deformitása fiatalabb korhoz kapcsolódott (F = 8,67; P < 0,01), míg a fizikának ferde kiterjesztése és az egyidejű fibula törés az idősebb korral (F = 18,62, P < 0,001; és F = 8,02, P < 0,01).
Következtetés: A trambulin használata volt a leggyakoribb egyetlen sérülési mechanizmus azoknál a gyermekeknél, akiknél a proximális sípcsont-törés csatdeformációként értelmezett. A nem pattogó mechanizmusok azonban általában gyakoribbak voltak, és egy fiatalabb korosztályban fordultak elő, a “tipegő csonttörések” kockázatával.