káros hatások
Az alfuzozint eredetileg vérnyomáscsökkentőként fejlesztették ki. Ezért a kardiovaszkuláris hatások, mint például a hipotenzió, a gyógyszer farmakológiai profiljában rejlenek. Ezek a mellékhatások azonban dózisfüggőek, és nagyobb dózisokkal (azaz 10-20 mg / nap) gyakrabban számolnak be. Mivel az alfuzozin alacsonyabb dózisai BPH kezelésére használják (azaz 5-10 mg / nap), a hipotenzió és a szédülés jelentett gyakorisága ritkább azoknál a betegeknél, akik alfuzozint kapnak erre a javallatra.
Az IR alfuzozinnal kezelt betegeknél kevesebb a hipotenzió és a szédülés, mint a prazosinnal kezelt betegeknél. Az alfuzozinnal kezelt hipotenzió és szédülés gyakorisága hasonló, mint a terazosin és a doxazosin esetében. Az ER alfuzosin javított farmakokinetikai profiljának kevesebb szív- és érrendszeri káros hatást kell okoznia. mint az IR-készítmény, bár az ER-alfuzozint összefüggésbe hozták ezekkel a káros hatásokkal. Van Kerrebroeck és mtsai kimutatták, hogy a napi egyszeri 10 mg ER-alfuzozin értágító káros hatásokat okozott a kezeltek 6,3% -ánál. betegeknél, míg IR 2,5 mg per os napi háromszor ugyanolyan káros hatásokat okozott a betegek 9,4% -ánál. A tamsulozinnal összehasonlítva az IR alfuzozin több kardiovaszkuláris káros hatást okoz.
Az alfuzozin kardiovaszkuláris hatásai a gyógyszer leggyakoribb mellékhatásai. Egy placebo-kontrollos vizsgálatban az értágító mellékhatásokat a napi 2,5 mg alfuzozint kapó betegek 8,4% -a jelentette, míg a placebót kapó betegek 3,8% -a. Egy 13 389 betegen végzett multicentrikus vizsgálatban a terápia abbahagyásához vezető nemkívánatos események kétharmada a perifériás értágulat miatt következett be. Ezek általában a kezelés első két hetében jelentkeznek, és a gyógyszer abbahagyása után könnyen visszafordíthatók. Ezeknek a káros hatásoknak a klinikai megjelenése szédülést, ortosztatikus hipotenziót, reflexes tachycardiát, fejfájást és aszténiát tartalmaz. Az első dózisú syncope ritka előfordulásáról számoltak be.
Az alfuzozint mellkasi fájdalommal és szívinfarktussal is összefüggésbe hozták, bár az ok-okozati összefüggést nem sikerült tisztázni. Az alfuzozin hasonló lehet más α-blokkolókhoz, mivel egyes hipertóniás betegeknél fokozhatja a nagyobb kardiovaszkuláris események kockázatát.
Úgy tűnik, hogy az alfuzozin kardiovaszkuláris hatásai dózistól függenek. Miután egyszeri 1,25 és 2,5 mg alfuzozint adtak BPH-ban szenvedő betegeknek, a vérnyomás tünetmentesen csökkent két beteg, akik 1,25 mg-os dózist kaptak, és öt beteg, akik 2,5 mg-os dózist kaptak, A 2,5 mg-os dózist kapó betegeknél a pulzus is reflexszerűen 5 ütem / perc-rel nőtt. Egy egészséges önkéntesek vizsgálatában, akik 1, 2,5, 5 és 10 mg alfuzozin, a szisztolés és a diasztolés vérnyomás jelentős csökkenése következett be az 5 mg-os dózist kapó betegeknél.
Felmerült, hogy 75 évesnél idősebb betegek, gyógyszereket szedő betegek szív- és érrendszeri betegségek esetén, és a már fennálló magas vérnyomásban szenvedő betegek érzékenyebbek az α-adrenerg antagonisták vérnyomáscsökkentő hatásaira. Egy naponta háromszor 2,5 mg alfuzozint szedő betegek széles körű, forgalomba hozatalt követő megfigyelési tanulmányában a szív- és érrendszeri prob lems jelentették. A 75 évesnél idősebb, egyidejűleg fennálló kardiovaszkuláris betegségekben szenvedők és a kardiovaszkuláris gyógyszereket szedőknél 1,5-szer nagyobb volt a megvonási arány, mint a 60 évnél fiatalabb betegeknél. Ezt azonban más vizsgálatok során nem figyelték meg következetesen. 4018 spanyol járóbeteg nyílt, megfigyeléses vizsgálatában az életkornak nem volt szignifikáns hatása a gyógyszer hatékonyságára vagy a káros hatások gyakoriságára. A betegeket azonban nem osztották fel egyenletesen különböző korcsoportokra, és csak 458 beteg (11%) volt 75 év feletti. Az alcsoport elemzése szerint a 67 éves és idősebb betegeknél a mellékhatások és az elvonási arány gyakorisága magasabb volt, mint a 67 évesnél fiatalabb betegeknél (30,1%, szemben 14,1%).
Alfa-1 adrenerg az antagonisták a betegek 4-11% -ában összefüggésbe hozhatók ejakulációs rendellenességekkel, beleértve a retrográd magömlést, a csökkent magömlő mennyiséget és az ejakulátum hiányát. Az ejakulációs rendellenességek gyakrabban fordulnak elő a tamszulozin, mint a placebo esetén. Az a-adrenerg antagonisták káros hatásait összehasonlító szakirodalom kiváló áttekintése során a tamsulosin a kóros magömlést okozta a betegek 3-14% -ában különböző vizsgálatokban, szemben a placebóval kezelt betegek 0-1% -ával. Hofner it al. hasonló eredményekről számoltak be. Ezek a káros hatások azért jelentkeznek, mert az α1-adrenerg antagonisták ellazítják a hólyag nyakát, lehetővé téve a sperma áramlását a hólyagba a magömlés során. Ennek eredményeként a betegek panaszkodnak a csökkent ejakulátum térfogatáról vagy a száraz nemről.Ezek a hatások visszafordíthatók a gyógyszer abbahagyásakor. Nem életveszélyes problémák, és ritkán okozzák a kezelés abbahagyását.
Nem világos, hogy a tamsulosin okoz-e több magömlést mint az alfuzozin. Hofner és mtsai. három külön vizsgálatot írt le 830 beteggel: két vizsgálatban összehasonlították a napi 0,4 mg tamsulosint a placebóval, a másik vizsgálatban pedig napi háromszor 2,5 mg alfuzozint hasonlítottak össze a napi 0,4 mg tamsulosinnal 12 hét alatt. Az első összehasonlító vizsgálatokban a tamsulosszal kezelt betegek kóros magömlésről számoltak be gyakrabban, mint a placebóval kezelt betegek (p < 0,045). A második vizsgálatban a tamszulozinnal kezelt betegek kevesebb mint 1% -a és egyetlen alfuzozinnal kezelt beteg sem számolt be ejakulációs rendellenességekről. A tamszulozint kapó betegek szignifikánsan magasabb átfogó szexuális funkció-pontszámmal rendelkeztek, mint a placebót kapók (p < 0,05). Az alfuzozin és a tamszulozin összehasonlításakor a gyógyszerrel összefüggő nemkívánatos hatásokban nem volt különbség. A tamsulosin-csoport esetében a gyógyszeres eredetű impotencia, csökkent libidó és rendellenes magömlés a betegek 2,3% -ában, 0,0% -a, illetve 0,8% -ában fordult elő. Alfuzozinnal kezelt betegeknél ezek a mellékhatások a betegek 0,8% -ánál, 0,0% -ánál és 0,0% -ánál jelentkeztek. A gyógyszerek káros hatásai közötti különbségek nem voltak szignifikánsak. Semmilyen más publikált jelentés nem ír le az alfuzozin-terápiának tulajdonítható ejakulációs rendellenességeket. Valójában Lukacs és munkatársai három év alatt több mint 7000 alfuzoszint-kezelt beteget követtek, egyikük sem számolt be az alfuzozinnal kapcsolatos ejakulációs rendellenességekről.
Az alfa-1 adrenerg antagonisták kevesebb erekciós diszfunkciót (impotenciát) okoznak, mint más vérnyomáscsökkentők, talán azért, mert az α1-adrenerg antagonisták értágító hatásai fokozhatják a corpora cavernosa kitöltését és elősegíthetik a pénisz erekcióját.
Az alfuzozinnal társult dermatomyositis egy esetéről számoltak be. A páciens súlyos izomgyengeséget és -gyengeséget, a felkar duzzadását, erythematos kiütést és ödémát alakított ki a maláris területen és az orrhídon, erythematous plakkokkal az ujjak ízületein, Ezenkívül a páciensnek magas volt a máj transzaminázszintje, a laktát-dehidrogenáz, a kreatin szintje. kináz és aldoláz. Ez a reakció egy évvel az alfuzozinnal történő kezelés megkezdése után következett be. Az adagolást nem jelentették. Az alfuzozin abbahagyása és az 1 mg / kg / nap prednizon kezelés megkezdése után a páciens tünetei a következő hónapban eltűntek. Az ok-okozati összefüggés azonban nem jött létre. Egy későbbi levél a szerkesztőhöz megkérdőjelezte, hogy az alfuzozin okozta-e ezt, szemben a diagnosztizálatlan neoplasztikus állapot a páciensben.
Zabala és munkatársai egy súlyos, akut, kevert kolesztatikus és heptocelluláris típusú hepatitisben szenvedő beteget írtak le, amelyet valószínűleg alfuzozin indukált. A beteg 63 éves öreg férfi, aki kilenc hónapon át napi kétszer 5 mg alfuzozint szedett, mielőtt sárgaság miatt kórházba került volna. Amiloridot is szedett magas vérnyomás miatt. A laboratóriumi vizsgálatok jelentősen megnövelt máj transzaminázszinteket, teljes bilirubint és lúgos foszfatázt, valamint elhúzódó protrombin idő (a kontrollérték négyszerese). Trombocitaszáma 93 x 106 volt. Az Alfuzosin terápiát abbahagyták, és a laboratóriumi vizsgálatok értéke a következő hat ex, ami a probléma gyors kijavítását eredményezi. és aszténia. Az alfuzozin alacsony potenciálisan okozhat központi idegrendszeri káros hatásokat, mivel állatmodellekben rosszul hatol át a vér-agy gáton.
A prosztatarák sejtjeiben in vitro apoptózist (programozott sejthalált) figyeltek meg α1-adrenerg antagonistákkal. Ez potenciálisan előnyös lehet a prosztata mennyiségének csökkenésében. Ennek a megállapításnak a klinikai jelentősége azonban ismeretlen.
Az alfuzozin ellenjavallt olyan betegeknél, akik túlérzékenyek az alfuzozinnal vagy más kinazolonokkal szemben. Az alfuzozint óvatosan kell alkalmazni olyan betegeknél, akik hajlamosak a hipotenzióra, beleértve a súlyos szívkoszorúér-betegségben szenvedőket, a többszörös vérnyomáscsökkentőt szedő, a súlyos térfogat-kimerülésben szenvedőket, a súlyos szívritmuszavarban szenvedőket vagy a súlyos ortosztatikus hipotenzióban szenvedőket. Óvatosan kell alkalmazni általános érzéstelenítésben részesülő betegeknél, mivel a kombináció során hipotenzióról számoltak be. Óvatosan kell eljárni az alfuzozin súlyos májelégtelenségben szenvedő betegeknél történő alkalmazásakor is, mivel az alfuzozin felhalmozódhat.