Első Henoch-könyv, más néven Enoch Ethiopic Book, álpigráfiai mű (amelyet egyetlen szentírás-kánon sem tartalmaz), amelynek egyetlen teljes fennmaradt változata egy Egy korábbi Palesztinában készült görög fordítás etióp fordítása az eredeti héber vagy arámi nyelvről.
Enoch, a Genezis könyvének hetedik pátriárkája, rengeteg apokrif volt a témája irodalom, különösen a judaizmus hellenisztikus periódusában (Kr. e. és a 3. század között). Eleinte csak a kegyessége miatt tisztelték, később úgy gondolták, hogy az Istentől kapott titkos tudás. Enoch látomásos portréját a hetedik antiluvita király, Enmenduranna babiloni hagyománya befolyásolta, aki kapcsolatban állt a napistennel és isteni kinyilatkoztatásokat kapott. Enoch története a babiloni mítosz számos ilyen jellegzetességét tükrözi.
Az I Enoch több különálló műből áll össze, amelyek többsége apokaliptikus. Legrégebbi része a “Hetek Apokalipszise”, amelyet nem sokkal a makkabeai 167 körüli felkelés előtt írtak le a Szeleukidák ellen. Más szakaszok, különösen azok, amelyek csillagászati és kozmológiai spekulációkkal foglalkoznak, nehéz a mai napig. A messiásról, a cölibátusról, és a lélek halál utáni sorsa, az I Enoch egyes részei a qumrāni zsidók esszénus közösségéből származhatnak, vagy azok befolyásolhatók. A mű leghosszabb részének (37–71. fejezet) azonban nem találhatók töredékei a Qumrān-írások. Ez arra késztette a tudósokat, hogy elmélete szerint ezt a szakaszt talán a 2. századi hirdetés írta egy zsidó keresztény, aki saját eszkatológiai spekulációit kívánta beidézni Enoch tekintélyével, és munkáját négy régebbi apokrif enoch-íráshoz tette hozzá.
Én Enochot először a keresztény egyházban fogadták el, de később kizárták a bibliai kánonból. Túlélését a marginális és eretnek keresztény csoportok, például a t ő Manichaeans, az iráni, a görög, a kaldeai és az egyiptomi elemek szinkretikus keveredésével.