1937-ben belépett az Alabamai Egyetemre, a jogi egyetemre. Abban az évben szülei meghaltak, és tanulmányait az amatőr ökölvívással kombinálta. 1942-ben érettségizett, és a légierő hadseregéhez csatlakozott, hogy részt vegyen a csendes-óceáni hadműveletekben a második világháborúban. Az 1943 áprilisi betegség azonban súlyos halálveszélyben tartja, és Wallace nem folytatja a hadsereget. 1946-ban választották meg először az alabamai parlamentbe a Demokrata Párt soraiban.
A rendőrség tisztviselői megszakították a tüntetőket a szelma menetben.
1962-ben, 1958-as veresége után, az állam kormányzójává választották, és elutasította a kérelem megértését. polgárjogi és szegregációellenes politika 1963. január 14-én kimondta azt a kifejezést, amellyel a faji szegregációval kapcsolatban a történelembe megy: “a szegregáció most és a szegregáció mindig”. Ugyanezen év június 11-én a nemzeti médiában kifejezte ellenérzését az Alabamai Egyetemen folytatott faji integrációs politika iránt, kihívás elé állítva ezzel az Egyesült Államok akkori elnökét, John Fitzgerald Kennedy-t. a bírósági ítélet alkalmazása, amely arra kényszerítette az egyetemet, hogy beiratkozhasson és megengedhesse részvételüket Vivian Malone és John Hood osztályban. Politikai hozzáállása arra késztette, hogy elhagyja a Demokrata Pártot, és 1968-ban induljon az Egyesült Államok elnökévé a Független Amerikai Pártért. siker. 1970-ben ismét alabamai kormányzóvá választották. 1972-ben, ismét a Demokrata Párt soraiban, ismét megpróbált elnöki karriert csinálni, és 1975-ben ismét sikertelenül. Wallace-t, a faji szegregáció lelkes támogatóját az 1960-as években, Arthur H. Bremer, egy 20-as éveiben járó fiatalember megsebesítette egy kampánygyűlés során 1972. május 15-én Laurelben, Marylandben. Életének hátralévő részét tolószékben töltötte. 1979-ben és először nyilvánosan megbánta rasszista hozzáállását, és leveleket küldött különböző amerikai polgárjogi vezetőknek. 1982-ben ismét kormányzóvá választották.