Normál esetben nagyon szoros összefüggés van az anyai és a magzati glükózkoncentráció között mind a korai, mind a késői terhesség alatt. Az anya hipoglikémiája a terhesség alatt ezért nemcsak magát az anyát, hanem a fogantatást is érinti. Amint az irodalomból meg lehet ítélni, akut hipoglikémiás epizódok csak ritkán fordulnak elő nem cukorbeteg terhesség esetén. Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az inzulinfüggő cukorbeteg betegek – akár terhesek, akár nem – sokkal nagyobb kockázatot jelentenek a súlyos hipoglikémia (SH) rohamok (azaz a betegnek egy másik személy segítségére van szüksége a roham enyhítéséhez), amikor megpróbálják szoros vércukorszint-szabályozás bevezetésére készülnek. A diabéteszes terhességben nagyon magas 19% és 44% közötti SH előfordulási arányról számoltak be. Az SH epizódjai súlyos következményekkel járhatnak; a neuroglycopenia különösen veszélyesnek tűnik az anya számára, különösen olyan kritikus feladatok végrehajtása során, mint például az autóvezetés. Míg a hipoglikémia embriopátiás hatást gyakorol rágcsálókra, az embernél nincsenek olyan adatok, amelyek alátámasztanák a teratogén hatást. Az inzulin által kiváltott hipoglikémia a diabéteszes terhesség utolsó trimeszterében fokozhatja a magzat testmozgását és csökkentheti a magzati szívfrekvencia variabilitását. Számos nagyon ritka betegségről, például inzulinómáról, súlyos maláriáról, HELLP-szindrómáról (hemolízis, emelkedett májenzimszint, alacsony vérlemezkeszám), súlyos fulminálódó májbetegségről, valamint ACTH- és / vagy növekedési hormonhiányról számoltak be, hogy összefüggenek az SH-vel. Relatív hipoglikémia – azaz. alacsony éhgyomri vércukorszint és “lapos” glükóztolerancia-teszt – gyakran megfigyelhető normotenzív terhes nőknél, intrauterin magzati növekedési retardációval. Az anya szénhidrátanyagcseréjének ez a mintázata magzati hipoglikémiához és hipoinsulinaemiahoz vezethet, és hozzájárulhat a magzat gyenge növekedéséhez.
Leave a Reply