Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) eredetét a 1944-ben Bretton Woods Konferencia, amely megalapozta a második világháború utáni pénzügyi rendszert, és két kulcsintézményt hozott létre, a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot. A konferencia küldöttei egy olyan kiegészítő intézmény létrehozását is javasolták, amelyet Nemzetközi Kereskedelmi Szervezetnek (ITO) neveznének, amelyet a rendszer harmadik szakaszaként képzeltek el.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság élen jártak az újonnan megalakult ENSZ kezdeményezése a javasolt ITO alapító okiratának kidolgozására. Ezek a tárgyalások a Havanna Charta 1948 márciusi aláírásával zárultak le. A Havanna Charta soha nem lépett hatályba, elsősorban azért, mert az Egyesült Államok Szenátusa nem ratifikálta. Ennek eredményeként az ITO halva született.
Időközben párhuzamos tárgyalások folytak egy többoldalú megállapodásról a vámkorlátok kölcsönös csökkentéséről. Ezek a tárgyalások a GATT 1947. november 30-i aláírását eredményezték. Megfelelő számú aláíró ország, köztük az Egyesült Államok, ratifikálta a GATT-ot, hogy az 1948. január 1-jén “ideiglenes alkalmazási jegyzőkönyv” alapján hatályba léphessen. Miközben folytatódtak az ITO alapító okiratáról folytatott tárgyalások. A GATT túlélte az ITO megszűnését, de nem volt következetes intézményi struktúrája, mivel a tárgyalók arra számítottak, hogy a megállapodást aláássák az ITO égisze alatt.
Az intézményi hiányosságok ellenére, a GATT-nak sikerült tényleges nemzetközi szervezetként működnie, támogatva a többoldalú kereskedelmi tárgyalások nyolc fordulóját. Az 1987 és 1994 között lebonyolított uruguayi forduló a Marrakeshi Megállapodáshoz vezetett, amely létrehozta a Világkereskedelmi Szervezetet (WTO). A WTO magában foglalja a a GATT alapelveit, és tartósabb intézményi keretet biztosít azok végrehajtásához és kiterjesztéséhez.