A posztimpresszionisták és a luministák befolyása
1907-ben Amszterdam támogatta a Quadrennial kiállítást, olyan festőkkel, mint Kees van Dongen, Otto van Rees és Jan Sluijters, akik posztimpresszionisták voltak, tiszta színeket használva merész, nem literális módon. Munkájukat erőteljesen befolyásolta Vincent van Gogh posztimpresszionista művészet erőteljes kifejezése és használata, akinek munkáját 1905-ben Amszterdamban egy nagy kiállításon mutatták be. A szín merész használata a Mondrianus vörös felhőjében tükröződött. gyorsan kivitelezett vázlat 1907-ből. Mire 1908-ban Oele közelében festette Woods-ot, munkájában új értékek kezdtek megjelenni, köztük egy lineáris mozgás, amely némileg emlékeztetett Edvard Munch norvég festőre, és egy színösszeállítás, amely a sárga, narancssárga, kék, lila és piros – ez a korabeli német expresszionista festők palettájára utalt. Ezzel az erőteljes, jelentős méretű festménnyel Mondrian elszakadt a holland festészet nemzeti hagyományától.
Új stílusát megerősítette Jan Toorop holland képzőművésszel való ismerkedése, aki a holland Luminist mozgalmat vezette. a francia újimpressionizmus. A luministák, csakúgy, mint a neo-impresszionisták, az elsődleges színek pontjainak vagy rövid vonalainak sorozatán keresztül adtak fényt. Mondrian erre a színhasználatra koncentrált, és palettáját az elsődleges színárnyalatokra korlátozta: olyan festményeken bizonyította elsajátítását, hogy miként idézi elő az erős, ragyogó napsütést, például a szélmalom a napfényben (1908), főként sárga, vörös és kék színben. De túllépett a mozgalom tételein, és olyan vizuális aggodalmakat fogalmazott meg, amelyek életművében állandóak maradnak. Egy olyan festményen, mint a Vörös fa, szintén 1908-ból kelt, saját természetlátását fejezte ki azzal, hogy egyensúlyt teremtett a vörös és kék kontrasztos árnyalatai, valamint a fa erőszakos mozgása és a kék ég között, így érzéket keltve egyensúly, amely továbbra is a természet képviseletében uralkodó célja maradna. 1909-ben Mondrian Luminist munkáit nagy csoportos kiállításon állították ki az amszterdami Stedelijk Múzeumban, amely szilárdan megalapozta őt a holland avantgárd részeként.
Magángyűjteményben
Ez az év egy másik szempontból fontos volt a Mondrian karrierje szempontjából szemszögből: májusban csatlakozott a Teozófiai Társasághoz, egy olyan csoporthoz, amely hitt egy harmonikus kozmoszban, amelyben a szellem és az anyag egyesül. Ezen elképzelések ihlette Mondrian a festményein ábrázolt tárgyakat szabaddá tette a naturalista ábrázolás alól: ezek a tárgyak a festményei általános harmóniájának formális alkotórészei lettek, vagy más szavakkal, az anyagi elemek egyesülni kezdtek a munkája. Arra koncentrált, hogy a nagy formákat ábrázolja a természetben, például a Westcapelle-i világítótornyot. Az Evolution (1910–11) három álló emberi alak triptichonjában az emberi alak és az építészeti szubjektumok meglepően hasonlóan néznek ki, hangsúlyozva ezzel Mondrian elmozdulását egy olyan festmény felé, amely inkább formákban és vizuális ritmusokban, mint a természetben alapszik. 1910-ben Mondrian Luminist művei jelentős figyelmet keltettek az amszterdami St. Lucas kiállításon. A következő évben benyújtotta egyik absztraktabb festményét a párizsi Salon des Indépendants-hoz, amely első pályázata a nemzetközi elismerésre.