Nyugati civilizáció

A klasszikus Görögország a filozófusok virágzását látta, főleg Athénban, aranykorában. Ezen filozófusok közül a leghíresebb Szókratész, Platón és Arisztotelész.

Szókratész. Szókratész mellszobra, jelenleg a Louvre-ban található.

Az ie 5. században Athénban született Szókratész vízválasztót jelent az ókori görög filozófiában . Athén a tanulás központja volt, szofisták és filozófusok egész Görögországból utaztak retorikát, csillagászatot, kozmológiát, geometriát és hasonlókat tanítani. A nagy államférfi, Periklész azonban szorosan kapcsolódott ezekhez az új tanításokhoz, és politikai ellenfelei úgy ütöttek rá, hogy kihasználták a filozófusokkal szembeni konzervatív reakciót. Bűncselekmény lett az ég feletti vagy a föld alatti kérdések kivizsgálása, mert azokat istentelennek tartották. Míg más filozófusok, például Anaxagoras, kénytelenek voltak elmenekülni Athénból, Szókratész volt az egyetlen dokumentált egyén, akit e törvény alapján vád alá helyeztek, elítélték és halálra ítélték Kr. E. 399-ben. Védőbeszédének Platón által bemutatott változatában azt állítja, hogy a filozófus mivolta miatt mások által tapasztalt irigység vezet meggyőződéséhez.

Sok beszélgetés Szókratész részvételével (Platón és a Xenophon) anélkül fejeződnek be, hogy szilárd következtetésre jutnának, ezt a stílust aporiának hívják. Szókratész állítólag számos témában folytatta ezt a kérdés-válasz stílust, általában megkísérelve az erény védhető és vonzó meghatározását. Míg Szókratész rögzített beszélgetései ritkán adnak végleges választ a vizsgált kérdésre, több olyan maxima vagy paradoxon ismétlődik, amelyek ismertté váltak. Szókratész azt tanította, hogy senki sem vágyik arra, ami rossz, és ha valaki olyasmit tesz, ami valóban rossz, annak akaratlanul vagy tudatlanságból kell történnie; következésképpen minden erény tudás. Gyakran megjegyzi saját tudatlanságát (azt állítva, hogy például nem tudja, mi a bátorság). Platón azt mutatja be, hogy Szókratész megkülönbözteti magát az emberiség közös futásától azzal, hogy bár nem tudnak semmi nemeset és jót, nem tudják, hogy nem tudják, míg Szókratész tudja és elismeri, hogy nem tud nemeset és jót.

Szókratész erkölcsileg, intellektuálisan és politikailag ellentmondásban volt sok athéni társával. Amikor bírósági eljárás alatt állt, az elenchos módszerét használta, egy dialektikus vizsgálati módszert, amely hasonlít a tudományos módszerre, hogy bemutassa az esküdteknek, hogy erkölcsi értékeik tévesek.Azt mondja nekik, hogy aggódnak a családjukért, a karrierjükért és a politikai felelősségükért, amikor aggódniuk kellene “lelkük jóléte” miatt. Szókratész állítása, miszerint az istenek isteni követként választották ki őt, úgy látszott, irritációt váltott ki, ha nem is nevetségesen. Sokrates megkérdőjelezte azt a szofisztikus tantételt is, hogy az arete (erény) tanítható. Szerette megfigyelni, hogy a sikeres apák (például prominens katonai tábornok, Periklész) nem saját fiaival született. Szókratész szerint az erkölcsi kiválóság inkább isteni hagyatékról, mint szülői gondozásról szól.

Platón

Platón. Platon Platanius mellszobrának másolata Silanion részéről.

Platón a Szókratész utáni generáció athénija volt. Az ősi hagyomány 36 párbeszédet és 13 levelet tulajdonít neki, bár ezek közül csak 24 párbeszédet ismernek el ma már általánosan hitelesnek A legtöbb modern tudós úgy véli, hogy legalább 28 párbeszédet és a levelek közül kettőt valójában Platón írt, bár a 36 párbeszéd mind néhány védő. Platón párbeszédeiben Szókratész szerepel, bár nem mindig a beszélgetés vezetőjeként. Xenophonnal együtt Platón az elsődleges információforrás Szókratész életéről és meggyőződéséről, és nem mindig könnyű megkülönböztetni a kettőt.

A Platón doktrínáiról sok minden származik abból, amit Arisztotelész jelentések róluk, és Platón számos politikai doktrínája Arisztotelész műveiből származik, a Köztársaság, a törvények és az államférfi. A Köztársaság azt a javaslatot tartalmazza, hogy csak akkor lesz igazságosság a városokban, ha filozófus királyok uralják őket; a törvények betartásáért felelős személyek kénytelenek közösen megtartani nőiket, gyermekeiket és tulajdonukat; és az egyént nemes hazugságokkal tanítják a közjó követésére. A Köztársaság megállapítja, hogy egy ilyen város valószínűleg lehetetlen, és általában azt feltételezi, hogy a filozófusok megtagadnák az uralkodást, ha az állampolgárok ezt kérnék tőlük, ráadásul a polgárság elutasítaná a filozófusok kormányzásra való kényszerítését.

A „platonizmus” egy olyan kifejezés, amelyet a tudósok hoztak létre, hogy utaljanak az anyagi világ valóságának tagadására, amint Platón Szókratésze gyakran teszi. Sok párbeszédben, nevezetesen a Köztársaságban, Szókratész megfordítja az egyszerű ember intuícióját mi az, ami megismerhető és mi a valós. Míg az emberek többsége érzéki tárgyakat valósnak vesz, ha valami van, Szókratész megveti azokat az embereket, akik úgy gondolják, hogy valaminek kézben kell ragadnia, hogy valóságos legyen. Szókratész elképzelése, hogy a valóság nem érhető el azok számára, akik érzékeiket használják, ez az, ami ellentmond az egyszerű embernek és a józan észnek. Szókratész azt mondja, hogy aki a szemével látja, az vak, és ezt az ötletet leghíresebben a t a barlang, egy paradox analógia, ahol Szókratész azt állítja, hogy a láthatatlan világ a legérthetőbb, és hogy a látható világ a legkevésbé megismerhető és homályos. Az allegóriában Szókratész olyan emberek összejövetelét írja le, akik egy üres fal felé néző barlang falához láncolva éltek. Az emberek a mögöttük égő tűzből a falra vetített árnyékokat nézik, az emberek pedig elkezdik megnevezni és leírni az árnyékokat, amelyek a valósághoz legközelebb eső képek. Szókratész ekkor elmagyarázza, hogy egy filozófus olyan, mint egy ebből a barlangból szabadult fogoly, aki megérti a fal árnyékát, nem valóság.

Arisztotelész

Arisztotelész. Római másolat márványban Arisztotelész görög bronz mellszobráról, Lysippus, kb. Ie. 330. Az alabástrom köpeny modern.

Arisztotelész szülőhazájából, Stageiráról, Kr. E. 367-ben költözött Athénba, és filozófiát kezdett tanulni, sőt talán még retorika, Izokratész alatt. Végül beiratkozott Platon akadémiájára. Körülbelül húsz évvel később elhagyta Athént, hogy botanikát és zoológiát tanuljon, Nagy Sándor oktatója lett, és végül egy évtizeddel később visszatért Athénba, hogy megalapítsa saját iskoláját, a Líceumot. Alapítója a peripatetikus filozófiai iskolának, amelynek célja a tényekből való tapasztalatok összegyűjtése és mindenben a “miért” feltárása. Más szavakkal, indukcióval támogatja a tanulást.

Arisztotelész legalább 29 dolgozatai fennmaradtak, Corpus Aristotelicum néven ismertek, és különféle témákkal foglalkoznak, beleértve a logikát, a fizikát, az optikát, a metafizikát, az etikát, a retorikát, a politikát, a költészetet, a botanikát és az állattant. Arisztotelészt gyakran úgy tekintik, mint aki nem ért egyet tanárával, Platónnal. Kritizálja a Platón Köztársaságában és törvényeiben leírt rendszereket, és a formák elméletét “üres szavaknak és költői metaforáknak” nevezi. Előnyben részesítette műveiben az empirikus megfigyelést és a gyakorlati aggályokat.Arisztotelész nem az erényt tartotta egyszerű tudásnak, mint Platón, hanem természetének, szokásának és észének alapozta meg. Az erényt a természetnek és a mértékletességnek megfelelően cselekedtük.