Természettörténet
A kedvencek Észak-Amerika és Eurázsia mérsékelt és sarkvidékén élnek, pusztákon és félidőkön, fák nélküli alpesi vagy sarkvidéken laknak a tundra, a sphagnum lápok, a tűlevelű erdők és a zsálya borította lejtők, ahol magányosak és általában nem tolerálják egymást. Egész évben aktívak, szinte bármilyen növényzettel táplálkoznak, beleértve a gyökereket, rügyeket, leveleket, gallyakat, kérget, magokat, füveket, sásakat és mohákat. Lemmings kiterjedt kifutópálya-rendszerek mentén robog, és fészkeket épít odúkba vagy sziklák alá. A galléros és barna lemmingek (Dicrostonyx és Lemmus) fészket készítenek a tundra felszínén vagy a hó alatt. Tavasztól őszig szaporodva a nőstények kb. 20-30 napos vemhességi időszak alatt akár 13 fiatalt is képesek szülni.
A Lemmings nem – mint közismert feltételezések szerint – szándékos öngyilkossági menetelés során merül el a tengerben. Történelmileg a galléros és a barna lemming populációk drámaian ingadoznak, a legmagasabb szintet két-öt évente érik el. Több évig tartó optimális tenyésztési körülmények, az élelmiszer-erőforrások túlzott kihasználása és az alacsony ragadozás után a populációk túlságosan nagyok és agresszívebbek lesznek. Ennek eredményeként a lemmingek nyár végén vagy ősszel elvándorolhatnak. A legtöbb csak rövid távolságokat utazik, de a skandináv norvég lemmingek (Lemmus lemmus) drámai kivétel. Központi ponttól kezdve egyre nagyobb számban mozognak kifelé, minden irányba, előbb rendezetlenül és a sötétség leple alatt, később azonban merész csoportokban, amelyek nappali fényben utazhatnak. Hatalmas hordák túllépnek széles területeken, és egyes lemingek gyakran kénytelenek vízgátakat úszni vagy emberi településekre. Sokan azért halnak meg, mert nem találnak megfelelő élőhelyet, mások pedig megfulladnak, amikor a mögöttük lévő tömegek nyomasztó lendülete a tengerbe nyomja őket. Különösen hatalmas járványkitörés 30-35 évenként fordul elő Lappföldön, a lemmingek Finnország közepére és a Botteni-öbölre özönlenek.
Az 1990-es évek közepe óta a norvég déli lemming populációk nem követik a történelmi mintákat. A norvég lemmingek a mély hó és a talajfelszín közötti terekben telelnek. A melegebb, párásabb tél kevesebb területet eredményezett ennek a speciális élőhelynek, és a sűrű, nedves hó kevésbé biztonságosvá tette a fennmaradó tereket.