Egy másik szórólapot hívtak „Az ellenállásban levő harcostársaknak”, amelyet 1943 februárjában írtak, a német vereség Sztálingrádnál.
“Eljött a számonkérés napja – a német fiatalok elszámolása a legförtelmesebb zsarnokkal, amelyet népünk valaha is kénytelen volt elviselni. Olyan állapotban nőttünk fel, amelyben minden szabad véleménynyilvánítás könyörtelenül el van nyomva. A Hitler Ifjúság, az SA, az SS mind életünk legígéretesebb éveiben megpróbáltak drogozni, ezredezni. Számunkra csak egy szlogen létezik: harc a párt ellen. Németország nevét mindvégig gyalázzák, ha a német ifjúság végül nem kel fel, nem áll bosszút, nem törik össze kínzóit. Diákok! A német emberek ránk néznek. ”
A röpcédulák terjesztése közben a Müncheni Egyetemen tartóztatták le a Gestapo Hansot és Sophie Schollot. Már sok Fehér Rózsa szórólapot osztottak szét, amit cipeltek magukkal. Sophie és Hans azonban rájött, hogy nem terjesztették mindet. Mivel a röpcédulák előállítása annyi fáradságot okozott, úgy döntöttek, hogy biztosítják a többiek elosztását is. Látták, ahogy Jakob Schmid nevű gondnok dobja a röpcédulákat az egyetem átriumába, és felvette a kapcsolatot a Gestapóval. Ez 1943. február 18-án történt. Schollok szó szerint hordozták a Gestapo számára szükséges összes bizonyítékot.
Hans és Sophie is teljes felelősségét elismerte, amikor megpróbáltak véget vetni minden olyan kihallgatásnak, amelynek eredményeként felfedhették őket. a mozgalom többi tagja. A Gestapo azonban nem volt hajlandó elhinni, hogy csak két ember vesz részt benne, és további kihallgatás után megszerezték az összes érintett nevét, akiket később letartóztattak.
Elsőként Sophie-t, Hansot és Christoph Probst hozták. A Népbíróság előtt 1943. február 22-én jött létre. A Népbíróságot 1934. április 24-én hozták létre a náci állam elleni politikai bűncselekménynek ítélt ügyek tárgyalására. Változatlanul ezek a próbák nem voltak mások, mint a próbaidőszakok, amelyek célja az elé kerültek megalázása volt, feltehetően abban a reményben, hogy egy ilyen nyilvános megaláztatás mindenkit elrettent, aki esetleg ugyanúgy gondolkodik, mint az elítélt. Mindhármat bűnösnek találták, és lefejezéssel halálra ítélték. A kivégzések ugyanazon a napon zajlottak.
További tárgyalásokra került sor 1943. április 19-én és július 13-án, amikor a Fehér Rózsa mozgalom többi tagját a Népbíróság elé állították. Nem mindegyiket kivégezték. A harmadik tárgyalást (július 13.) nem a hírhedt Roland Freisler vezette, és a fő tanú – szintén tárgyalás alatt (Gisela Schertling) – visszavonta a kihallgatása során adott bizonyítékát. Ennek eredményeként a bíró felmentette aznap bíróság elé állítottakat, kivéve egyet, Josef Soehngent, akit 6 hónap börtön kapott.